Kormányzati támogatás kérése, újabb zavarok kezdete
2010.03.01. 13:22
Magyar Kálmán egy napig dolgozott velem teljes egyetértés látszatával. Később is úgy tett, mintha programunkat elfogadná. Együtt nyilatkoztunk a sajtónak, médiának. Megígérte, hogy az ásatási dokumentációt elkészíti, hogy ezt csatoljam ahhoz a kérelemhez, amit alapítványunk nevében küldünk a Kormányzathoz. Mivel ígéretét nem teljesítette, ezért 1998. szeptember 3-án kérelmünket dokumentációja és javaslata nélkül küldtük el három önkormányzat egyetértésével a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumába.
Az illetékes államtitkártól egyetértő választ és ígéretet kaptunk címemre. Idézem:
,,Az Önök kezdeményezésével egyetértünk és azt a területileg illetékes múzeumon keresztül anyagilag is támogatni fogjuk. Ehhez teljes régészeti dokumentációt és feltárást kérünk."
Igényelték még az önkormányzatok összefogását és együttműködését, valamint az alapítvány szakmai szerepvállalását. Végezetül gratuláltak helytörténeti kutatásom eredményeihez és megköszönték munkámat.
A miniszteri ígéret után a megyei vezetés is teljes támogatást ígért, miután megmutattuk nekik ásatási bizonyítékunkat is Bün. Csatlakoztak kezdeményezésünkhöz újabb önkormányzatok, és segítséget ígértek országgyűlési képviselők is. Az volt a tervünk, hogy Fajszon, Bű-Bodrogon, Somogyváron olyan egymásba kapcsolódó emlékhelyeket hozunk létre, amilyen nincs az országban, aminek nagyobb lehet a tudományos hatása az Ópusztaszeri Történelmi Emlékhelynél is.
Egy ekkora vállalkozáshoz mindenekelőtt tudományos összefogás, egyetértés szükséges. Enélkül bukásra vagyunk kárhoztatva. Ezért újra és újra kértem az Akadémia illetékeseinek a segítségét az 1997-es elnöki ígéret és igény szellemében.
A bejegyzés trackback címe:
https://oskohaszat.blog.hu/api/trackback/id/tr341799577
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek