A tudományos kutatás öntörvényű tevékenység. Akkor hatékony, ha tudo­mányon kívüli tényezők erőszaka nem zavarja. Tárgyától függően ki­alakult írott és íratlan módszertana, eljárásai: szakma lett, jó másfél évszázada. A tudós egyik célja: a szaktudományos gondolkodást mind újabb és újabb módszertani eljárásokkal gazdagítani. De a tudós soha nem feledkezhet meg arról a közegről, amelyben él. A társadalomról, amelynek érdekében kutat, ír, előad. A tudományos tevékenység öntörvényű, de nem öncélú. Szorítja a közösség döntéshozóit, hogy ne saját, hanem a közösség érdekében tegyenek.

   Nyolc Fajsz helynevet ismerünk a történeti Magyarország területéről, ebből 2 Somogy megyében található. Haosztozunk is Kristó Gyula kételyeiben, hogy minden Fajsz helynevet a 940-950-es években nagyfejedelmi méltóságra emelkedett Jutas fia Fajsz (Bíborbanszületett Konstantin császár 948. évi adata szerint: Falicsi) szálláshelyének tartsunk, Somogyfajszról (1215: Faiz) feltételezhető, hogy Árpád unokájának, Fajsz nagyfejedelemnek egyik udvarháza mellett létesülhetett. Ugyanis a szomszédos (Puszta)kovácsi, a vaseszközöket készítő kovácsok faluja, feltehetően ilyen korai központ közelsége miatt épült a falu szomszédságába. Somogyfajsz körzetében tehát a gyepvasérc előfordulása, a kohótelep és az Árpád-kori eredetű kovácstelepülés együttesen a korai vastermelés kmlex vizsgálatának lehetőségét nyújtja a kutatók számára. Megállapítható, hogy a fajszi műhely -munkaszervezési szempontból- a vaskohászati termelés fejlődésének azt a szakaszát dokumentálja, amikor a fejedelmi hatalom megkezdi a szervezett vaskohászat alapjainak a megszervezését.

História XIX. évfolyam 1997/2. szám 29p.

A DUNAFERR Dunai Vasmű Rt. erkölcsi és anyagi támogatásával elvégzett második ásatás folyamán, 1995 szeptemberében egy olyan kora középkori vas­olvasztó telepet tártak fel, amelyben összesen 21 bucakemencét használtak hosz­szabb időn keresztül a vaselöállítás szakmai titkait ismerő elődeink. A kemencék közül 4 db megőrizhető a jövő nemzedék számára.

Az ásatás során felszínre került tárgyi leletek arra utalnak, hogya szóban forgó területen és időpontban a magyarság alkotó módon volt jelen.

Tekintettel a leletek ipartörténeti és magyarság-történeti szempontokból fel­becsülhetetlen értékére, a DUNAFERR Dunai Vasmű Rt., a Magyar Vas- és Acél­ipari Egyesülés és az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület egy alapítvány létrehozását indították el, amelyet Somogyfajsz község Önkormányzata és Marcali város Önkormányzata is támogatott.

Az alapítvány első munkájaként egy többfunkciós épületet emelt az ősi vas­olvasztó-kemencék fülé. Az épületet aDunaferr Mémökiroda Kft. tervezte Máriás Nyina vezető tervező irányításával. A múzeum kialakításához egy "Dunaferr Jurta" könnyü-acélvázas, kupolaszerü szerkezetet használtak fel. Az acélszer­kezetet aDunaferr Acélszerkezeti Kft. gyártotta és szerelte. Az emlékhely kialakí­tásának irányítását, szervezését a Dunaferr szakemberei végezték.

A somogyfajszi őskohók felfedezője Stamler Imre, a somogyjádi álta­lános iskola egykori igazgatója.

A magyar-történelem szakos tanár az 1970-es évek óta foglalkozik elmé­lyülten a honfoglaló magyarság his­tóriájával. Először az irodalom ejtette rabul. Elképzelhetjük, hogy milyen intenzitással ténykedhetett, ha Illyés Gyula és Déry Tibor is írt egy-egy drámát Stamler Imre színjátszó köré­nek, melyet a csoport természetesen be is mutatott. .

Az előadásokat azonban olyan "po­litikai meteoreső" követte, hogy jobb­nak látta a tanár úr, ha visszavonul.

Pontosabban átvonul történelmi te­repre.

A vaskohászati kutatás páratlan előnyökkel rendelkezik. Csak a temetők kutatá­saival lehet összemérni lehetőségeit.

Több módszerrel viszonylag pontosan mérni lehet az időt. Így talán remény van arra, hogy a legősibb nemzetségföi helynevek gazdáiról ismeretet szerezzünk. Az eddig feltárt somogyi kohók, telepek máris szolgáltak meglepetésekkel, sajátsá­gokkal és hasonlóságokkal is.

Feltűnő, hogy mindegyik helyen sürü a telepítés, és bizonyos rendszert is fel lehet ismerni a sorokban. A kohók formája, alakja is hasonlóképp meglepetéseket okozott a szakembereknek. A faszenekből következtetni lehet a hajdani növény­világra. Az ilyen irányú vizsgálatok eredményeit érdeklődéssei várjuk.

Elmondják ezek a kis kohók, hogy egy évezrede sem voltunk elmaradott, műveletlen, barbár nép, mivel olyan műszaki tudás birtokában voltunk, ami meg­felelt a kor követelményeinek, ami elégséges volt ahhoz, hogy népűnk talpon maradhasson az ellenséggel szemben, esélye legyen az élethez, a fejlődéshez, a más népekhez való alkalmazkodáshoz.

    A szakirodalmakban többen kiemelték a vasmüvesség fontosságát, meghatározó szerepét a honfoglalás korának magyar gazdaságában. Kimutatták, mennyi vasat állítottak elö egy év alatt, mennyi kellett a termelésbe az állattenyésztőknek, a fóldmüvelőknek és mennyi a harcosok, vezetők számára. Dienes István össze­foglalója általánosan elfogadott, ezért idézem:

"Az Új hazába érkezés után a központi hatalom a vastermelésröl szervezetten gondoskodott. hiszen biztosítania kellett az egyik legnélkülözhetetlenebb kézmű­vesség. a kovácsmesterség alapanyagát. Hecknast Gusztáv és Nováki Gyula a fel­színi salakanyagok megfigyelésévei. a vaskohókfeltárásával. valamint az oklevelek és helynevek egyÜttes vallomásával bizonyította. hogy a X. század elejétöl két jelen­tös vaskohászati központ mz'íködött: az egyik a Nyugat-DunántÚlon. a másik Bor­sod megye északi részén. E vidék Vasvár nevíí központjaiból ellenörizték a környék vasat szolgáltató népeit. termékeit itt tárolták. és innét osztották szét. Vasat a bányá­szott ércen kívÜl a felszínen gyűjthetö gyep vasból nyertek. s ezt a domboldalba vágott kis olvasztókemencékben darabkákra törve. s faszénnel keverve. kézi fiíjatás­sal olvasztották ki. A vaslepényben maradt salakot kalapáccsal verték ki. s Újraol­vasztással tették a szín vasat felhasználhatóvá. Egész napi munkával 1-2 kg alakít­ható vascipó készÜlt. Aligha wdták volna széles körű. rendszeres vastermelés nélkÜl biztosítani a lószerszámokhoz.jegyverekhez. a kilött megszámlálhatatlan nyílcsÚcs­hoz szÜkséges óriási vasmennyiséget. Csupán az állandó kíséretnek tekinthetö20 000 lovas felszereléséhez. nem számítva egyebet. mint szablyákat. kengyeleket. zablákat. Bartha számításai szerint 20 tonna vasat kellett felhasználniuk. "

 Úgy gondolom, jogos az a feltételezés, hogy az ekevasak, ásók és egyéb szer­számok vasigénye is legalább 20 tonna lehetett, vagy talán több is. Reálisan téte­lezték fel a 40-50 tonna igényt.

A kérdés az, hogy ezt a nagy mennyiségü vasat valóban csak e két vasipari központ körzetében állították elő, vagy voltak más központok is?

E dolgozatban megfelelő mennyiségü bizonyítékkal tudom igazolni, hogy So­mogyban is lehetett vasipari, vastermelési központ a helynevek, régészeti leletek és okleveles adatok szerint. Feltételezéseim szerint lehetett szervezett vastermelés Baranyában, Biharban, Erdélyben és bizonyára másutt is, ahol fejedelmi, dukátusi ország volt. A hatalmat birtoklóknak nélkü!özhetetlenül szükségük volt az önálló vastermelésre, ha hatalmukat meg akarták tartani, vagy ha növeini szándékoztak azt. A törzsszövetség idején, amikor a hatalom decentralizált volt, a vasmüvesség ezt a szerkezetet tükrözte.

A vaskohászati központok megtalálásával talán sikerül a nemzetségföi, vezéri központok helyeit is lokalizálni. Ösi helynevek kapnak új értelmet a lelőhelyekkel.