Azt szerettük volna, ha közös fajszi alkotásunkat a magyar állam és tudomány első emberei veszik át európai módon. Az állami avatási ünnepségen azonban a leg­főbb közjogi méltóságok nem jelentek meg, az avatási beszédet a miniszterelnök ne­vében csupán minisztere mondta. Az egyházi felszentelést megyés püspökünk vállalta és elvégezte. Hívásomra nem jött a helyszínre az Akadémia elnöke sem, de elküldte a legilletékesebb vaskohászati kutatókat hozzánk, és ők úgy számoltak be eredményünk­ről, mint egy európai jelentőségű felfedezésről, alkotásról. Ezért keresett fel minket Szász Zoltán a Történettudományi Intézet igazgatója és Hegyi Klára, hogy segítsék nemzetközi konferenciánk szervezését, a tudományos avatást. Ilyen előzmények után jelentek meg írásaink a Históriában Glatz Ferenc elnök kommentárjával.

  Ennek kétségtelenül pozitív hatása volt. E nélkül nem kezdtünk volna ásatásba Bűn és Bogáton. Nem volt azonban mindmáig nálunk Bálint Csanád, a MTA Régé­szeti Intézetének az igazgatója. Őt úgy tűnik mindmáig nem tudtuk sem írásainkkal, sem egyéb bizonyítékainkkal meggyőzni. A "tudományos nagyüzem munkásai" közül is sokan, revánsra" készültek... Ezért 1999-ben az ország nyilvánossága előtt folyt ellenünk egy újabb tudományos háború a fejedelmi örökségért.