2002. februárjában azért zarándokoltam a bűi telep sírhalmaira, mert a négy éves tragikomikus régészeti háborúról tájékoztatni akartam a MTA elnökét. Isteni aka­ratot látok abban, hogy kutatásom édes gyermekét a régészek nem temethették el olyan titokban, mint hajdanán Galamboson Juhász András betyárt és társait a temető árkánál. Igaz, itt sem csendült meg lélekharang, nem volt szertartás sem, de legalább az ese­ményt filmre vehettük, lefényképeztük. Miért? Mert a temetésre nem volt állami pénz sem a múzeum, sem az önkormányzat számláján. Ezért nem csupán az első ásatáshoz, de a temetéshez is mi adtunk anyagi segítséget, cserébe filmezhettünk!

  Mi a fejedelmi örökséget nemzeti ereklyeként akartuk megmutatni a világnak a millennium évében. Ezért ébresztettem fel tetszhalálából a magyar államszervezés leg­fontosabb tárgyi tanúját. Vele bizonyíttattuk volna a hajdani hatalmi szervezet gazda­sági megalapozottságát, ősi termelési kultúránk színvonalát. Hatalom és vas négyezer év óta egybetartozik. A Himnusz és a Szózat szellemében ezt akartuk Bűn bizonyítani.

  Ha most itt állna az általam tervezett múzeum épületében négy műhely, akkor a galériáról 41 kohót látnánk, közte 15 épet. A mezőgazdasági k.llItúráró1 két sütőke­mence tanúskodna, de látnánk az ércpörkölések helyeit első írásunk tárgyi bizonyíté­kait is... Ha ezt nézhetnénk, akkor szólnom sem kellene, mert a tárgyak a maguk nyel­vén beszélnének helyettem: hatalomról, szaktudásról, szorgalomról, munkamegosztás­ról, stb....

  Mindezek szólnának a régészek, a kutatók, az alkotók érdemeiről is. És most? ..

  Csupán egy alaktalan foltot láthatunk a barnás szántásban egy 25 méter átmé­rőjű gödörben, mely tele van halmokkal, gazzal, szeméttel... Nincs itt emlékmű, fejfa, jelkép, felirat, emlékeztető sehol..

  Hiába bizonyítom szüntelenül, hogy a X. századi termelési kultúránk bizonyíté­kainak bemutatásával, az ősi üzemek megmutatásával mi is a norvégokhoz hasonlóan megváltoztathatnánk Európa egyoldalú és hamis értékítéletét őseinkről, ha mi is euró­pai módon cselekszünk Somogyban, Bűn...

  Megrendítő, hogy az európai jelentőségű hagyaték szinte érdektelenül vált 1999. októberében az egerek és patkányok tanyájává. A lelőhelyet nem láthatták meg a magyar tudomány és politika döntéshozói. Miért?