Senki nem állt szóba velem a hatalmat birtoklók közül. Nyolc évig.

 

1995-ben a magyar kohászok tették meg azt, amit az állami tudományos vezetőktől hiába kértem. Ök adtak testet gondolatiamnak 1996-ban Fajszon, egy újabb ásatást követően. Megépítettük Európa első őskohászati múzeumáL és a magyarság egyetlen millecentenáriumi történelmi emlékhelyét. ..

 

Ha azt gondolná valaki, hogya fajszi siker után majd a régészek kezdeményeztek Bűre Csollányosra, Somodorra, Bogátra, vagy máshova újabb ásatásokat, akkor téved! 1998-ban kutatási programunknak megfelelően alapítványunk elnökével kezdeményeztünk két újabb ásatást. A szakmai vezetésre kuratóriumunk két régészét kértü1c Költő László vállalta a közös munkát, Gömöri János viszont kijelentette, hogy nem "közösködik" velem. Nem akarta, hogy az ásatáson részt vegyek, bár az ásatást is én szerveztem meg. Elfogadtam megalázó feltételét. Ám hiába mentünk a bűi lelőhelyre, mert a telepet jelentéktelennek ítélte, újra, ahol épp kohókat nem találhatunk. Azt állította, hogy túlzok, délibábokat kergetek. .. Ezért kénytelen voltam más választás nem lévén újra Magyar Kálmánhoz fordulni. Ezt lehetővé tette az, hogy 1997-ben "kibékült" velem, "szívből gratulált", s azt hittem megváltozott. .. Az ásatás,ra rá kell~tt beszélnünk. Még az alapítvány elnökének is győzködnie kellett... Az első ásatást követően bebizonyosodott, hogy a régész történelmi felfogása és a mi kutatási programunk szelleme nem egyeztethető össze, mivel ő a telepet a Bű nemzetség hagyatékának tartja. Gömöri majd később Vékony Gábor is ugyanezt vallja.

 

Felfoghatatlan számomra, hogy jelentős szakmai felkészültségű régész szakemberek hogyan tarthatnak négy vagy ennél is több műhelyes vaskohászati telepet, vérségi kötelékek közt élő nemzetségfő kulturális hagyatékának. Az ércek bányászatához, a fák kitermeléséhez, faszén előállításához, a vaskohászathoz, az acél tisztításához, tömörítéséhez, a kovácsoláshoz, egyéb vasműves munkákhoz, sokirányú munkamegosztás kellett, speciális szakértelem. Ezt jelzik a szolgáltató neveket őrző települések nevei is. Az ezekben élő fejedelmi szolgáltató népek a hatalmat biztosították, a katonai erőt, a gazdagságot, mivel a vas négyezer év óta minden hatalom építésének legfontosabb stratégiai alapanyaga és feltétele. Erről már 1988-ban minden lényeges állítást leírtam. Közöltem, hogy miért monopolizálták a fejedelmek a vastermelést, a sóhoz hasonlóan, s miért voltak a nagy tudás ú szakemberek az udvarok szolgálatában és közelében. ÁlIításaimat senki nem cáfolta, csak elhallgatta.

 

Akik nem értik a vas hatalmi szerepét, azok nem tudhatják, hogy Somogyországnak miért volt kapcsolata a harkák, a gyulák országával, a székelyekkel. 4

 

Természetesen 1988-ban erről is írtam, amikor Bogát, Fajsz, Koppány, Kál, Bő, és más helyneveket is elemeztem. A katonai szolgálatot végző fejedelmi harcosok áthelyezése más helyekre a X. században gyakori volt. Ezért aligha véletlen az a sok párhuzamos helynév, amit kimutattam. A Bő, Böő, Bős, és más bővel kezdődő vagy végződő helyek nevei törvényszerűen kerültek a X. századi hatalmi központok környékére. Itt találhatóak a Bogát, Fajsz, Kál, Koppánd nevek is a Maros az Olt, a Küküllő stratégiailag fontos pontjainál. Sorolok még párhuzamos neveket: Zerind, Csaba, Pata, Kara, Karád, Kend, Bodrog, Csombárd, Bajom, Sárd, Jád, Joód, Arad, Várda, Várad, Berény, Berencs, Besenyő, Hetény, Jenő, Gyarmat, Nyék, Talmács, Varsánd, Atha, Atyha, Vasas, Kovácsi, Ötvös, Tömör, Szántó Tepej, Viszak, Segesd stb.

 

Rajtam kívül Balás Gábor is legalább 15 székely eredetü nevet sorolt fel írásaiban Somogyról. Sajnálom, hogy minderről "a szakember team" semmit nem tud. Fogalmuk sincs arról sem, hogy vannak e Bű környékén IX-X. századra, az esetleges kettős honfoglalásra utaló régészeti lelőhelyek. Ha megkérdezték volna, akkor felsoroltam volna nekik következő lelőhelyeket: