Míg az 1998-as Bűi ásatáson én tárhattam fel és védettem alapítványunk és önkormányzatunk pénzén a kohókat, a műhely egy részét, egy év múlva a régészek kizártak a feltárásból ,de jelenlétemet eltűrték, mivel az ásatást én kezdeményeztem és szerveztem s mert az általam írt alapítványi kérelemre adott anyagi támogatást a kormányzat, s a kapcsolatot is velem tartották. Ezért jelen voltam amikor a harmadik szelvényben Gömöri János megtalálta a rovásírásos

cserepet. Az esemény senkinek sem tűnt fel, mert "a lelet jelentéktelennek látszott" a régész szerint is. "Megtisztítása mosása után azonban finom rajzolatú betűk tűntek elő az égett agyagdarab felületén "Gömöri János megfogalmazása félreérthetetlenül bizonyítja, hogy az írásjeleket először mosáskor észlelték, nem a munkagödörben. Kiss Ágota látva a hatrovásjelet, azonnal üzent a régészekért. Hívta őket fényképezésre, dokurnentálásra. Nem jöttek, mert nem hittek "a mosónőnek". Amikor három óra elteltével ebédre megérkeztek a házhoz, akkor is azt mondták, "segédmunkásuknak", hogy képzelődik biztosan karcolásokat, vagy növényi lenyomatokat tart rovásjeleknek. Kinevették, mint délibábokat látó amatőrt. Akkor hervadt le a mosoly az ajkakról, amikor az asszony könnyes szemmel közölte, hogy családjukban mindenki ismeri a székely rovásírást, a cserép en ugyanis ez látható. Megmutatta... Ekkor Gömöri elnézést kért, és gratulált... Magyar azt mondta. majd ezt is egymásnak ellentmondóan olvassák el a szakértők, mint a szarvasi jeleket.

 

Kiss Ágota megrökönyödésére a régészek nem fogtak hozzá a fényképezéshez, videozáshoz, a cserepet nem vitték vissza a lelőhelyre, és olvasással sem próbálkoztak. Így nem csoda, hogy nincsenek képek a mosás a száradás fázisairól, a megtalálási helyzetről... Ezért a megfejtést is Vékony Gábor rajzokkal ismertette és nem nagyításos eredeti fényképekkel.